Elégedett szülők írták

Kedves Erika!

"Kislányom 3. osztályos, kisfiam elsős.

Mindkettőjüknek okozott gondot a matematika, kisfiamat korrepetálja szerencsére a tanítónénije, de kislányomnak nincs ilyen szerencséje. Járatjuk matek tanárhoz is, de négyesről hárma osztályzatra rontott.

Átvettük a harmadikos anyagot az oktatóprogram alapján, és tegnap csillagos ötös dolgozatot írt, ami még soha nem fordult elő.

Nekünk nagyon bevált ez az oktatási módszer. A gyerek szívesen gyakorolja a matekot, talán még meg is szerette, főként, hogy sikerélménye van, ami eddig nem volt. Örülök, hogy rátaláltam."

Üdvözlettel, és köszönettel,
Tímea

 


 

Kedves Nagy Erika!

"Kisfiam 5. osztályos tanuló, hiperaktív, figyelem hiányos és rövid távú memória zavaros. Sajnos ezek alapján nagyon nehéz számára tanulni, illetve a tanultakat előhozni, alkalmazni. Matematikából és angolból boldogulunk a legnehezebben. Az órákon való extra tempót nehezen tudjuk itthon tartani, mert nem érti, hogy mi-miért van.

Egy hasonló problémával, de már 8. osztályos anyukával hasonló helyzet volt, amíg rá nem talált az Önök oktatóprogramjaira. Azt mondta, hogy csoda történt, akkor ott 5.-ben, amikor megvette a Matekból Ötös oktatóprogramot. Azóta minden évben meg is vásárolta az aktuálus éveket - tőle kaptam kölcsön, hogy próbáljuk meg. Ennek kb 5 napja, félve, de nem erőltetve betettem neki, este 9-ig ott ült előtte :) Sőt kizavart, hogy ne zavarham :)

Az 5 napból 3 este nézegette és csinálta, hol morgott, hol bedühödött, de érdekelte. A héten a negyedek 1-ese után meghozta az első 2-esét!!! Hozzáteszem minden más tantárgyból 3-4-re áll, csak ez a kettő nem megy. Határtalanul boldog volt, és este segítség nélkül, hibátlanul oldotta meg a törtek házi feladatát!

Ami nekem nem megy 3 hónapja - és az idegrenndszerem is kezdte feladni :) - az az Önök oktatóprogramjával egy hét alatt sikerült. Fantasztikusan jól állították össze, pontosan tudva, hogy hogyan kell velük megértetni, hogy lehet jól és érthetően elmagyarázni és újra és újra meghallgathatva megérteni. Abban a pillanatban mentem fel az oldalukra célirányosan, hogy ha van ilyen angolból - gondolkodás nélkül megveszem. Megnéztem a demo videót, és örömmel tapasztaltam, hogy magyarul elmagyarázva találhatók rajta a fejezetek, rengeteg angol kiejtést tartalmazva.

Sose fogom megérteni, hogy miért gondolja az oktatási rendszer, hogy angol órán angolul magyarázzák a nyelvtant, stb...mindent - sajnos én sem tanultam meg, csak el éldegéltem valahogy az iskolás évek alatt. Nagyon várom, hogy megérkezzen - együtt tudok vele tanulni úgy, hogy nem az én hiányos-hibás gondolataimat tanítom neki, ami még megmaradt benne, hanem az Önök segítségével már előre tudom - a pár napos matek oktatóprogram alapján, hogy szuperül élvezni fogjuk és megtanuljuk!

Egy észrevételem szeretném jelezni, hátha hasznos információval szolgálhatok Önöknek. Nagyon sokat bújtam a netet,hogy mivel és hogyan tudok segítségül lenni a tanulásban számára, de az Önök oldalával soha nem találkoztam! - eddig - sajnos csak most így, hogy valaki felhívta a figyelmem, hogy létezik ez az oldal!

Köszönöm, hogy megkérdeztek és leírhattam! Már most tudom, hogy sokat segítenek ezekkel az oktatóprogramokkal, és biztos, hogy az elkövetkezendő években, ami nehezen fog menni (fizitka, kémia..) igénybe fogom venni a termékeiket!"

Üdvözlettel!
Kuti Mónika




 

Kedves Tantaki!

"A kislányom 4. osztályba jár, és sajnos a matemtikát nem úgy tanítják, mint az én időmben...

Nincs idő arra, hogy a gyerekek megértsék és feldolgozzák a hallottakat, megrögződjön bennük a tudás. 

A lehető legbonyolultabb módon tanítják nekik az alapműveleteket. Az elméletet nem tudják a gyakorlatban alkalmazni. Sok helyen kerestem segédanyagot, hogy tudjak neki segíteni.

Az Önök termékét találtam a legjobbnak, és ő is örül neki, sokat segít a gyakorlásban."

Köszönettel,
Pál Andrea 



Kedves Erika!

"A fiam 6. osztályos, az elmúlt hetekben vettem észre, hogy zűrzavaros a matek. Nem tiszták a definíciók és nem szereti a gyakorlást. Akkor találtam meg a Tantaki matekot és kértem az ingyenes leckéket. Nagyon szereti, mert számítógépen könnyű a kitöltés, mert egyszerűen érthetők a példák a magyarázatokon keresztül. Rögtön sikerélményt ad azzal, hogy látja, ha jól készítette el a feladatokat és ez inspirálja a következő feladatok megoldására. Ajánlom mindenkinek, aki örömmel szeretne matekozni!
Várjuk a megrendelt csomagot. :)"

Köszönettel,
Juhos Tamásné Gabiea

 


 

Kedves Erika!

"Én bevásároltam elég sok terméketeket, megnézve alaposan, demot lejátszva. Gyermekem, aki most lett 7. osztályos, és tavaly sajnos matematikából korrepetálás mellett 2-es lett év végén, most augusztus végén gyakorolva a Tőletek vásárolt oktatóprogrammal az órán brillírozik. Jó kedvvel jön haza, hogy ő volt a legjobb ma is matematika órán. Mire hazaértem a házi feladatát megcsinálta hibátlanul. Igaz nemrég kezdődött az iskola, de nagyon bízom töretlen kitartásban, és ezúton szeretném megköszönni, hogy elkészítettétek ezeket a szuper oktató- és gyakorlóprogramokat!"

Üdvözlettel,
Ágnes


Kedves Erika!

"Én csupa jó dolgokat tudok csak írni az oktatóprogramokkal kapcsolatban. Mónika jó matekos, de nála is előfordult, hogy nem értett meg valamit az órán. Nagy örömmel ült le a számítógép elé és gyakorolta a feladatokat, ami nagyon nagy segítség volt neki és nekünk is. Nem lett lemaradás, hiányosság a matektudásában. Hatalmas segítség volt, amit tiszta szívből köszönünk. Én csak mindenkinek ajánlani tudom akár, ha nehezen megy a matek, vagy jó matekos a gyermek, mert vannakés lesznek olyan időszakoks, amikor bizony elkél a segítség. És az bizony nem mindegy, hogy mindig kéznél van-e.

További munkájához nagyon sok örömet, egészséget kívánok"

Üdvözlette: Papp Istvánné
Kedves Tantaki!

"A barátnőm juttatta el nekem a tájékoztatót a kiadványról. Azonnal felkeltette a figyelmünket, miután a 11. osztályos matematika problémája a mi lányunkat is érinti. Sajnos ezen a szinten már nem tudunk segíteni neki, ezért örültünk meg nagyon, hogy ez az oktatóanyag, majd megteszi helyettünk!

Azt mi is láttuk, hogy egyszerűen, áttekinthetően magyarázza a feladatokat, de a végső döntést lányunk lelkesedése hozta meg. Örömmel ült a géphez, tudta követni, és meg tudta oldani a demo feladatait! Ezúton is köszönjük a remek csapatnak, hogy megálmodták és létrehozták az oktatóanyagot!

Első körzben az alapcsomag + kombinatorikát rendeltük meg, reméljük a későbbiekben is hozzáférhetőek lesznek az oktatóprogramok.

Üdv:
Nuber Ildikó

 
 

"A matek sokaknak mumus, de én imádom, mert értem. Tantaki matek nagyon jól követi a tantervet, és biztos alapot ad a nehezebb feladatok megoldásához is. Ha valamire kevés idő volt órán, és bizonytalan valamiben, ez az anyag lehetőséget ad az óra " visszajátszására", akár többször is, amíg meg nem érti.

Dolgozat előtt is mindig játszunk vele, és így én már biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond :) "

Dr. Tóth-Berényi Rita

 

Nagylányom a demo segítségével megtanulta
a százalékszámításos anyagrészt!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mostanában nagyon sok negatív élmény érte a matek tanulásával kapcsolatban. Félévkor épphogy kettes lett, és azóta kapott 2 elégtelen osztályzatot.

Amikor először mutattam neki a szerzeményemet, nem is nagyon akart meghallgatni, de aztán teljesen egyedül hallgatta meg és csinálta végig a tesztet.

Ma lehetőséget kapott, hogy javítódolgozatot írjon ebből az anyagból, és legnagyobb örömömre bevállalta! Sőt! Nagyon jól sikerült!

De a legjobb a csillogó szeme volt, amiben láttam a siker örömét!!!

Nagyon köszönöm a segítégét, és most arra kérem, hogy a 6.-os matekot részemre minél hamarabb postázza, mert nagyon nagy szükségünk lenne rá!!!

Köszönettel, egy anyuka:
LiebeA
Kedves Erika!

"Kiváló a programjuk, csak gratulálni tudok. Igen ritka, értékes program, érthető magyarázattal. Nagyon bízom benne, hogy a most ötödikes kislányom tanulhat matekot 6. osztályban az Önök programjával.

Mindenkinek ajánlani fogom!"

Tisztelettel,
Hamar Gabriella